2009. január 29., csütörtök

Tényleg esélytelen?


Érdekelne a véleményetek! De nagyon!!!Még amikor írkálgattunk a 2009-es terveinkről, akkor célozgattam arra, hogy esetleg komolyabban foglalkoznék a ma még csak hobby szinten űzött varrogatással és hímzéssel. A napokban kezdtem tényleges előkészületeket tenni, hogy ne feketén menjen a dolog (egyébként a Meskán a hobby varrók adnak számlát? mert legalább ott szeretnék regisztrálni, de ha mindenki leszavaz nem leszek számaképes:() és persze beszélgettem róla a családommal, barátnőimmel. Anyukám ma közölte, hogy szerinte ez az egész hülyeség, ebből nem lehet megélni még alapszinten sem. Egy barátnőm, aki régen a kolleganőm is volt, éppen az előbb írta e-mailben, hogy tényleg szép dolgokat készítek, de ő mindig elszomorodik, ha arra gondol, hogy ilyen okos, ügyes lány (ő írta így szó szerint:)) ezzel akar foglalkozni.
Abban nagy az egyetértés, hogy ne hagyjam abba, mert jó lesz ez, csak éppen senki nem látja benne a vállalkozási lehetőséget. (Kivéve Ákost, szerinte próbáljam meg, max nem sikerül. de ő mindig mindenben támogat). Viszont én is kezdek elbizonytalanodni.:(( Csak éppen, ha a saját szakmámban helyezkedem el, akkor örülhetek, ha a családomra és a háztartásra lesz időm. Tuti, hogy nem fér bele a kézműveskedés.:(
Szóval válaszút elé kerültem:
  • vagy belátom, hogy rendes munkát kell találnom és akkor minden este angol német, számvitel és adózás van szeptemberig, hogy képbe kerüljek ismét
  • vagy ezerrel varrok és közben könyvelem a saját Bt-met, kutatom a piaci lehetőségeket. Amúgy ez sem kis meló és szerintem igényel némi agymunkát ez is, csak jóval bizonytalanabb, mint az első eset és tuti, hogy sokkal kevesebbet keresek vele. Csakhogy!!! Akkor itthon lehetek!!! Nincs főnököm! Úgy osztom be az időmet, ahogyan szeretném! A legfontosabb pedig, hogy a gyerekeket haza tudom hozni ebéd után az oviból. Biztos hülye vagyok, de nekem ez a része nagyon fontos. Utáltam az oviban aludni és szeretném megkímélni őket ettől.

Tehát a nagy kérdés: szerintetek eleve halálra van ítélve egy ilyen jellegű vállalkozás?

Plusz annak is nagyon örülnék, ha valaki Meskás megírná a számlázási szokásokat. Senkit nem szeretnék így ismeretlenül zargatni ezzel, de örülnék, ha a valaki megírná a dolgokat! Mert most nagyon el vagyok kenődve. Köszi! E-mail címem: vikiworks@gmail.com

Azért írtam erről a témáról a blogomon, mert sokan foglalkoztok komolyabb szinten ezzel a dologgal és reálisabban látjátok ezt a területet.

7 megjegyzés:

fórumvír írta...

Viki! mi lenne, ha elkezdenél varrni, és mellette bevállalnál egy - két könyvelést otthon? az havi fix pénz, és időd is maradna..
többen csinálják ám így..
Szerintem, mind a kettőből meg lehet élni, csak amíg befut az ember, az nagyon különböző idő. EGy könyvelőre mindig szükség lesz, mert a muszáj nagy úr. A varrónő kategória az már egy kicsit a "luxuscikkek" kategóriája. szóval, üss két legyet egy csapásra..
keresel egy - két kis céget, akinek tudsz könyvelni, és mellette marad időd varrni is. A jövő meg majd alakul..
szerintem..
(aztán persze, ha rám hallgatszt, azt csinálsz, amit akarsz)

Tigrislilijom írta...

Én egyszer beszélgettem egy profi foltvarrós nénivel. Szerinte nem lehet ebből megélni. Az embereknek nem erre van legfőképp igényük. Persze, van egy szűk réteg, akiknek igen, de arra már elég sok az "eszkimó". Azóta meg mindenhonnan a recessziót ordítja ráadásul a rádió...
De énrám ne hallgass :-)

Nekem mondjuk ez a dolog sosem fordult meg realitás szintjén a fejemben - én boldog vagyok azzal, hogy barátaimat és rokonaimat ellátom ezzel-azzal. Ugyanazokat a dolgokat (variálva persze) meg már képtelen lennék hosszú távon megvarrni újra meg újra. Az ilyen fajta "monotonitást" sosem viseltem jól. Azért ezt is bele kell kalkulálni a számításokba :-)
Nekem ehhez biztosan nem lenne tartósan kedvem. Nem szeretném a varrás örömét lefokozni.

Nekem az a tanácsom, hogy senkitől se fogadj el tanácsokat :-)))

Viki írta...

Fórumvírus:
Az a baj a könyveléssel, hogy nem merem bevállalni itthon, egyedül...másét. Így, hogy 6 év kiesett és azóta rengeteg minden megváltozott.

Tigrislilijom:
jó, hogy felhívtad rá a figyelmemet, mert rosszul fogalmaztam. Nem megélni szeretnék ebből, csak annyi pénzt keresni, hogy ne mínusz húszezer legyen az, ha itthon maradok háztartásbeliként, hanem legalább nulla szint. Ez szerintem akár elérhető dolog lenne, ha figyelmen kívül hagynám a számlázást!:) Ha cégként akarom ugyanezt a szintet elérni, akkor havi százezret kell összehozni, ami tényleg sok.
Monotonitás: nem látom benne, mármint értem mire gondolsz, mert pl. ugyanazt a képet kétszer kihímezni képtelen lennék!:)Mármint, ha keresztszemes.
Viszont a foltvarrásnál ezt nem érzem. Ha valaki igazán jól csinálja (most nem magamra gondolok, sajnos), akkor annak számtalan lehetőséget látok ebben a dologban. Egy új és jó termék piacra dobása pl. abszolút nem csak varrónői munka! Hatalmas kihívás! Bedolgozós varrónőnek én sem tudom elképzelni magam és szerintem a barátnőm ezzel azonosított, amikor elszomorodott. Nem látja a lehetőségeket.
Hogy miért fordult ez meg a fejemben? Mert nem látok lehetőséget távmunkára és amíg picik a gyerekek szeretnék itthon lenni.

Tigrislilijom írta...

Ja, ennyit TALÁN lehet vele keresni, megélni meg szerintem kis hazánkban biztosan nem lehet belőle...
De biztosat csak akkor tudhatsz, ha kipróbálod :-)

Mellesleg a monotonitást úgy értem: pl. már a huszadik "ugyanolyan" táskát látom, csak épp egy kicsit más a színe, a tűzése, stb. Hát ebben látom én a halálomat...

A számlázós cuccokhoz meg nincs semmit tapasztalatom és rálátásom sem :-(

fv írta...

Vágj bele, mit veszítesz? főleg, amíg a gyes is van.. de lehet félállásban be kellene vállalni valami könyvelőirodás melót is.. betanulni, aztán onnan lépni, haza! és otthon meg. tényleg azt csinálsz, amit akarsz, akkor és úgy, ahogy neked tetszik..
én csak bíztatni tudlak..
de szerintem, állj több lábra.. valamelyik majd csak bejön.

Viki írta...

hát, ha Bt-ként csinálom szeptemberig és nem jön össze, akkor olyan havi 20-30 ezret bukom a dolgon a járulékok miatt.
a könyvelőirodán viszont tényleg erőteljesen gondolkozom, az első munkahelyem is az volt és 2 év alatt eszméletlenül sokat tanultam ott, csak a végén felmondtam, mert enyhén túlterheltek.
köszi a bátorítást!:)

Tigrislilijom írta...

Azért majd írd meg, hogy hogyan döntöttél!

 

Made by Lena