2009. június 17., szerda

Költözöm!:)


Az új blogomat itt találhatjátok.

http://www.viki-works.blogspot.com/

2009. június 16., kedd

Gellérthegy


Mivel az új blogomat nem rögtön családi témával szeretném nyitni, ezért a tegnapi napunkról még ide írok.;-)
Tesóm itthon van, vagyis volt pár napot és tegnap felmentünk négyesben a Gellérthegyre a gyerekekkel. Azaz a Kálvin tértől már sétáltunk, át a hídon, utána játszótereztünk a hegy aljánál levő kisebb játszótéren, majd átmentünk a csúzdákhoz is. Nagyon élvezték.:) Ezek után mentünk fel a szoborhoz. Le a kalappal Dávid előtt, mert simán bírta a kiképzést. Viszont lefelé már elfogyott az ereje és szinte végig a kezemben vittem. Utána a hídon sem volt hajlandó gyalogolni. Viszont nézelődött és forgolódott ezerrel. Hiába kértem, hogy legalább ne ficánkoljon a 16 kilójával, plusz ruha, plusz a hátizsák a hátamon.
Még jó, hogy kocsival mentünk haza, azaz Ákos munkahelyéhez metróztunk. Persze az utolsó megállónál elaludt, így megint cipelhettem. De legalább volt annyi eszem, hogy Ákost odahívtam a metróhoz, így a kocsiig már ő vitte.;-)
Kristóf viszont simán bírta, pedig ő rengeteget ugrált is közben. Azt hittem, hogy mára izomláza lesz, de semmi.:) Bezzeg nekem...érzem a vádlimat és a derekamat rendesen.:)
Ettől függetlenül nagyon jó volt, még biztos megismétlem párszor a gyerekekkel, de csak és kizárólag a csúzdákig vagyok hajlandó felmenni.:D

Más tollával:)


Vasárnap megint voltunk cseresznyézni Anyóspajtiéknál. És hát igen...ilyen az igazi cseresznye!:)) Isteni! Évek óta nem ettem már, mert mindig kukacos volt, de most permetet váltott Após és egy kukaccal sem találkoztam.:)

2009. június 15., hétfő

Ropi vagyok:)


Ezért nem merem exportálni a blogomat. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy elkezdek egy új blogot. Új külsővel.:) Még picit rendezkedem és utána árulom el az új elérhetőségemet.:)

2009. június 12., péntek

Nevet változtattam

A "Kiscsaládom" cím mostanában már nem annyira fedi a blogom tartalmát, ezért inkább áttértem a "VikiWorks"-re.
Ja és megpróbálom exportálni a blogomat egy új helyre. Ha eltűnt minden, akkor sikertelen voltam.:D

Rayher


Az egész úgy kezdődött, hogy múlt héten a gyerekeknek anyóspajtiék megbízásáól rendelgettem ajándékokat. Kreatív dolgokat keresgéltem nekik, hogy nyáron, a jó időben kint festünk, gyurmázunk és csupa olyan dolgot csinálunk, amit bent a lakásban annyira nem értékelek.
Az ő csomagjuk múlt héten már meg is érkezett.;-)
Viszont miközben így barangoltam a neten, eszembe jutott, hogy a Müllerben lehet kapni Rayher termékeket (pl. az a faszív is onnan van, amire a Dadus néninek tettem a hímzést) és körül kellene nézni a honlapjukon. Körülnézni. Khmmm....3,5 órán át molyoltam a katalógusukkal, ami azért megjegyezném, hogy picivel több, mint ezer oldal tele fantasztikus dolgokkal. Naná, hogy a srácoknak onnan nem rendeltem semmit, de magamnak....! Árban szerintem nem vészes, ráadásul csupa olyan dolgot forgalmaznak, amit máshol még nem nagyon láttam. Pl. a szalagok. Fantasztikusan jók! A gombok kartonból vannak sajnos, de dísztárgyakon szerintem remekül mutatnak majd.:) A jutaanyagot már Karácsonyi készülődésként vettem, csakúgy mint a hópelyheket és a rénszarvasos szalagot. Ja, és ne feledkezzek meg a gyűrűalapokról sem!;-) Szóval fantasztikusan boldog vagyok, hogy végre megérkezett apró kis csomagom.:)

Mit hozott a postás?:)

 

Made by Lena