2008. január 21., hétfő

Napsütés

Olyan jó volt ma délelőtt! Gyönyörű napsütéses időnk volt és végre újra el tudtunk menni a játszótérre! Srácok nagyon élvezték, annak ellenére is, hogy nem volt ott rajtunk kívül senki. Hintáztak, csúzdáztak, futkároztak, egyszóval végre jól elfárasztották magukat ebéd előtt.:))

A másik dolog, ami miatt bejött a ma délelőtti idő, hogy végre újra a napon száradtak a ruháink!



Vacsira gombás bélszínrolót szerettem volna csinálni, de gyanús volt a gomba. Soha nem tudom, hogy mennyi ideig lehet eltartani. Szombaton vettük, hűtőben volt persze, de miután fél órán át pucoltam, megmostam és felszeleteltem, kidobtam az egészet a kukába, mert végig rossz érzésem volt. Így végül maradt a bélszínroló sültkrumplival verzió.
Ebből legalább (húsra gondolok) Dávid is evett picit, ugyanis kezd vega lenni a kiscsákóm. Ugyanazt csinálja, mint amit én csináltam ilyen idősen. Pár héttel ezelőttig megette a húst, csak az utolsó falatot tartogatta 10-20 percig a szájában, majd kiköpte. A következő fokozata az volt, hogy rögtön kiköpte az utolsó falatot. Múlt hét óta pedig már meg sem eszi, hanem kiválogatja pl. a csirkepörköltből is a tésztát és csak azt eszi meg. De a szaftot tunkolja ezerrel a zsömivel. Mint én.:) Annak azért örülök, hogy Kristóf húst hússal eszik, mert így senki sem mondhatja, hogy tőlem látja a gyerek, hogy nem kell húst enni. Ja, és ugye én sem elvből nem eszem meg a húst, hanem egyszerűen nem szeretem. Kár, hogy nem az édességgel jártam így...

Nincsenek megjegyzések:

 

Made by Lena