2008. január 10., csütörtök

A mai nap tanulsága:

ha egyszer az van egy receptbe írva, hogy 3 dkg élesztő kell bele, akkor annyi kell és nem 1,5 dkg!!! Különben megint úgy fogok járni, mint most.
Ugyanis múltkor miután a rózsaszín köd eloszlott, hogy milyen király vagyok, és ismét reálisan érzékeltem a külvilágot és leginkább az ízeket, meg kellett állapítanom, hogy egy picit élesztőízű lett a kuglóf. A kávé jól semlegesítette, de anélkül, azért volt egy kis bukkéja.
Ma gondoltam kipróbálok egy full kakaós verziót, kevesebb élesztővel. Mentségemre szóljon, hogy nem tudtam 100 százalékosan a problémára koncentrálni, ugyanis Dávid és Kristóf is folyamatosan körülöttem ugrált. Ráadásul ismét a másik könyvből kellett kinéznem a know-how-t, meg kicsit fáradt is vagyok, ezért egyszer-kétszer azt vettem észre, hogy a könyvbeli diós kuglófot csinálom majdnem, nem pedig a kakaóst. Szóval nem voltam ott annyira, picit több kakaó ment bele, picit kevesebb tej (az direkt, mert múltkor picit sok volt és utólag lisztezhettem) és most éppen a sütőben próbál magához térni, de nem egy nagyágyú. Pedig ez lenne holnap a fiúk reggelije.
Csekkoltam, még 8 perce van, de még a kuglófformát sem töltötte ki és szétrepedt kb. 55 helyen. Leginkább pedig egy óriási muffinra hasonlít...az illata viszont jó!

Nincsenek megjegyzések:

 

Made by Lena