2008. február 28., csütörtök

Ismét doki


Na most nem akarom nagyon betegeskedőnek írni a mai bejegyzést is, de kénytelen vagyok, ugyanis ma belecsúsztam abba a jelenségbe hogy, ha orvos kezei közé kerül az ember, akkor minimum 4 új betegséget fedeznek fel rajta, 6 gyanút és kap 8 beutalót.
Tehát reggel kiderült, hogy mégiscsak meglátogatom újra az SZTK-t, mert piros kiütéseim lettek egy kis részen. Bőrgyógyászatra mentem rögtön és milyen jól tettem! Nagyon kedves doktornőhöz kerültem, aki egyben rendkívül lelkiismeretes is, így aztán engem sem kellett sokat noszogatni és megmutattam neki az évek óta meglévő ekcémámat a fülemen illetve az összes anyajegyemet (tényleg nem vagyok hipochonder, de annyira jó volt, hogy egy aranyos orvossal találkoztam:)). Nagy lelkesen felírt egy csomó kenőcsöt, bejegyzett allergiavizsgálatra, mert szerinte fémallergiám van és mondta, hogy áprilisban ír egy beutalót a sebészetre is, ha le akarom szedetni az anyajegyeimet. És sajnálkozott, hogy milyen csúnyán köhögök.:)
Annak kiderítése, hogy allergiás vagyok-e a fémre viszont nem egyszerű feladat. Négy napon át minden délben meg kell jelennem, hogy megnézze a hátamra ragasztott valamit. Szóval gőzöm sincs, hogy ezt mikor tudom megvalósítani, mert gyalog tök messze van tőlünk az SZTK.
Azért a sorszámosztó gép ma is aranyos volt. Egyrészt kiírta a papíromra a 308-as sorszám mellé, hogy 6 várakozó van előttem. Fél perccel később már a rendelő ajtajában álltam, ahol a 304-es sorszám villogott a kijelzőn. Tehát elég hatákonyan dolgozott a doktornő ennek alapján.:) Majd egy perc várakozás után megjelent a kijelzőn, hogy 308. Meglepődtem, óvatosan közelítettem az ajtóhoz, de mivel senki nem ugrott rám, hogy ő jön, bementem. Lehet, hogy a tegnapi napomat így akarták jóvátenni?;-)

2 megjegyzés:

amilgade írta...

Remélem jobban vagy!! Én is fémallergiás vagyok, de nem voltam vele orvosnál. Még a nadrágom szegecseitől is néha kijönnek rajtam a pöttyök! :-)

Viki írta...

És a hímzőtűtől nem?:) Most komolyan ezen gondolkozom.:))

 

Made by Lena