2008. február 3., vasárnap

Hangok

Tegnap estefelé a Verdákat próbáltuk megnézni a fiúkkal, mert a Tesz vesz városra már kezdek rosszul reagálni. Hát a Verdáktól Kristóf tojt be, elkezdett sírni, hogy fél. Hiába nyugtattuk, semmi. Közben Dávid nagyon élvezte a történetet. Teázgatott, elhevert és tényleg jól kikapcsolódott. Mondtuk Kristófnak, hogy menjen a szobájába és játszon. Persze, ott is ordított. Végül Ákos Dáviddal filmezett, én pedig Kristóffal összebújtam.:)
Közben rájöttem, hogy ezt a félést tőlem örökölhette (már ha genetikus), mert 9 éves koromig szoba-konyhás lakásban laktunk és persze volt egy kis kuckóm, szekrénnyel leválasztva, így a TV-t nem láttam, de hallottam mindent. Főleg a szemtanúnak a gyilkosságra való visszaemlékezéseitől fostam. Esküszöm a Derrick minden része 80%-ban visszaemlékezés! 6 - 7 éves lehettem, amikor egyik nyáron, kempingezés közben véletlenül én is ottmaradhattam a TV előtt. Pechemre pont Derrick ment, na arra a részre a mai napig emlékszem és okozott pár rossz éjszakát.
Az az érdekes, hogy könyvben viszont nagyon élvezem ezt a műfajt! Mármint a krimit. Agatha Christie-t például imádom, de filmen őt is képtelen vagyok megnézni. Abba pedig már bele sem gondolok, ha a szintén imádott vámpíros, bérgyilkosos, korboncnokos és egyéb sci-fi könyveket kellene megnéznem. Pedig olvasás közben is mindig elképzelem a jeleneteket, de valószínűleg a soft verziót.:)

4 megjegyzés:

amilgade írta...

Én is, én is szeretem Agatha Christie-t. A Poirot történetek a kedvencem!!! még a filmeket is megszereztem. Volt amikor napogik csak ezeket a filmeket néztem! :-)

El nem tudjuk képzelni mit látnak a gyerekek ill. képzelnek a gyerekek, bizonyos mesék alatt. Lehet, hogy Kristófnak valami rossz autós élménye van. :-( Bízzunk benne, hogy ha újból nézitek, már nem fog félni tőle.

Viki írta...

Nekem Miss Marple a kedvencem ill. a környezet, ahol játszódnak a történetek. Nagyon szeretem az Angliai kastélyokat!:)Bár még soha nem arra, sajna.

amilgade írta...

Én sem, még. Bár bevallom nekem nagyon sznobok az angolok. :-)

Viki írta...

Lehet, de évente kétszer-háromszor el tudnám viselni a társaságukat.:))

 

Made by Lena