2008. február 14., csütörtök

Kristóf


Megzabálom ezt a gyereket!!!:) Esténként simán mennek aludni, de Kristóf pár hónapja kitalálja, hogy még kijön pisilni kb 5 perccel azután, hogy letettük őket. Dávid is ismeri már a forgatókönyvet, ezért addig vigyorogva áll az ágyában és utána újra mindkét gyerektől el kell köszönni. Pár hete már háromszor is kijön Kristóf pisilni és persze úgy présel ki pár cseppet. Ezért kezdtem mérges lenni és azt mondtam, hogy ha ennyit kell pisilnie, majd elviszem a doktor bácsihoz. Ennek annyira nem örült, ezért most új szöveget talált ki. Ma debütált harmadszor vele, de ma már neki sem sikerült komoly arccal előadnia a "problémáját", ami nem más mint hogy, ha fekszik az ágyban, akkor felcsúszik a pizsamája a bokáján és fázik a lába a lepedőn.:))) Természetesen be van takarva, sőt még zokni is van rajta télen. Úgyhogy válaszként átölelgettem, megpuszilgattam, megbeszéltük, hogy mennyire imádjuk egymást és utána boldogan ment aludni.
Egyébként csodálom, hogy elviseli a zoknit, mert én mindig is utáltam abban aludni és mindig levettem a hálózsákban. Nyaranként kempingezéskor tört ki anyun ez a "zokniban alszol, mert különben megfázol" dolog. Amúgy Dávid sem tűri el a zoknit alváshoz. Ő abszolút az én családomra ütött. Kristóf pedig full Ákos. Na nem mintha Ákos zokniban aludna! Fázik is a bokája!:))

4 megjegyzés:

Éci írta...

Egyem meg a kis családodat!!!!! :)))))

Viki írta...

:))

amilgade írta...

Imádnivalók lehetnek!! ;-) Mekkora eszük van mindenféle fortélyhoz!!!!!!!! :-) Macus állandóan kitakarózik éjszaka, ha betakarom, újra kibújik alóla. A zokniba meg mindig melege van! :-)Amikor pici volt, volt olyan, hogy amikor levettem róla a zoknit vizes volt, na jó, izzadt volt :-) a lábacskája.

Viki írta...

Hát igen, nagyon kis trükkösek.:)) Ezek szerint Macus sem díjazza a zoknit!:)

 

Made by Lena