2008. február 18., hétfő

Bőség zavara


Ma délelőttre kaptam múltkor időpontot a fogorvostól, így reggel felkerekedett az egész család és 10-kor már javában kaptam a szurit. Ugyanis nyertem egy gyökérkezelést, így március elején még két jelenésem lesz. Annyira tündér ez a doktornő, hogy egyáltalán nem is fájt, illetve a végén igen, de előre szólt, hogy rövid ideig fog tartani és kaphatok még egy szurit, ha kérek. Nem kértem és milyen szerencse, mert így is délután 3-ig zsibbadt az arcom. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy Kristófnak is mondtuk tegnap, hogy szeretnénk megmutatni a fogát a doktor néninek. Nagyon nem akarta, gondoltam nem is erőltetem, majd legközelebb. Ehhez képest magától mondta, amikor odaértünk, hogy először menjek be én, utána Ákos és utána őt is megnézheti a doktor néni, de csak ha én is bemegyek vele. Így is történt és egy hős volt! Leülni ugyan nem volt hajlandó a vizsgáló székbe, még úgy sem, ha az ölembe ült volna. Közölte, hogy állni akar, gondolom felkészült egy esetleges menekülésre. Viszont szép nagyra nyitotta a száját, nem húzódott el akkor sem, amikor a tükörrel nézegette a doki és egyáltalán nem sírt. Abszolút úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek.:)) Ő is nagyon büszke volt magára és arra is, hogy megdicsérte a doki, mivel egy lyukas foga sincs. Szerencsére!!!
Mivel a fogorvos Újpesten van, 5 percre a könyvtártól, ezért oda is beugrottunk és akkora mákom volt, hogy 8 könyvet is találtam, ami érdekelt. :) Így most 11 könyv várakozik, azaz mivel nem tudok dönteni, ezért négyet olvasok egyszerre. De ez így nem annyira jó, úgyhogy kénytelen leszek dülőre jutni.

2 megjegyzés:

amilgade írta...

Nagyon bátor volt! De Te is!!! Nekem egy gyökérkezelt fogam van, de én olyan eljárást választottam mai nem fáj. Valamilyen elektrolízissel összefüggő dolog, semmit nem éreztem!

Viki írta...

Ez is csak a végén fájt minimálisan. Anyunak pedig szintén a héten csinálta az ő dokija és képzeld el, hogy injekció nélkül és kiszedte az idegeket!!! És anyu kolleganői szerint is azt úgy kell! Mert hogy éreznie kell a betegnek, hogy van-e még ideg. Hát nem tom. Nekem ez sokkal szimpibb eljárás.Ráadásul ismét meggyőződtem arról, hogy csak ennek a nőnek nyitom ki a számat.:)

 

Made by Lena