A napokban rájöttem, hogy elég nagy hibát követek el hetek óta. Nevezetesen azt, hogy mivel félnek a fiúk a kutyáktól, ezért az úttesten sétálok velük. Nyugis környéken lakunk, alig jár autó, úgyhogy ezért nem esett le eddig, hogy ezt mégsem kellene. Mert mi lesz, ha máshol sétálunk, ahol nagy a forgalom? Meg különben is, ne szokjanak rá. Így hát tegnap erőt vettem magamon és a fél órás kis körünket a járdán tettük meg. Hmmm...az idegeim cafatokban lógtak a végén, ugyanis mindkét gyerek ezerrel hisztizett, de nem adtam fel. Ma szintén elindultunk, felkészültem rendesen (mivel semmi alkoholt nem találtam itthon, azaz olyat, amit én is szeretek, benyomtam fél doboz konyakmeggyet, hátha az is segít idegnyugtatóként) és meglepő módon sokkal jobban ment, mint tegnap. Egyszer kellett csak kimennünk az úttestre, mert akkor tényleg akkora kutya volt a kerítés mögött mint én és még ugatott is. Szóval ezt jogosnak ítéltem. Azért Dávid egyfolytában nyafogott, de Kristóf legalább már nem. Lehet, hogy az is sokat segített Kristóf esetében, hogy szóban is ráerősítettem és sziklaszilárdan kijelentettem, hogy vagy a járdán sétálunk vagy soha többet nem jövünk ki.
2 megjegyzés:
Macus is néha fél a kutyáktól, illetve a hangoktól! Én is rájöttem egy-két dologra, amit az Ő megkímélése érdekében nem azt tettem amit kellett volna. Most meg vakarom a fejem...
Ugye? Annyi ilyen hibába tud belefutni az ember! Hát én amint észreveszem, igyekszem azonnal korrigálni a kellemetlenebb, de helyesebb dologra, hogy minél kevésbé rögzüljön.
(amúgy én a mai napig nem csípem, ha bazi nagy dögök ugatnak rám, hiába vannak a kerítés mögött, szóval megértem a srácokat:))
Megjegyzés küldése