2009. május 7., csütörtök

Majdnem varrtam


Elhatároztam, hogy megvarrom magamnak a tulipános kord anyagból a szoknyát, amit még télen elterveztem. Miután lefeküdtek a gyerekek, fényesre súroltam az étkezőasztalt, áttoltam a nappaliba a teraszajtó elé, hogy megfelelő legyen a fény is, majd elkezdtem előpakolni a varrós dolgokat. Mindez olyan fél órámat vett igénybe, majd elkezdtem tervezni a szoknyát.
Na igen, a "tervezés" szó használata enyhén nagyzolás, ugyanis csak egy téglalapot fogok összevarrni, gumiházat csinálok és kész is!:) Ez volt az elmélet.
A gyakorlatban rájöttem, hogy a kordbársony csíkok keresztbe mennek, ha csak egy téglalapot vágok ki. Úgyhogy rögtön újabb pluszmeló, hogy 2 téglalapot vágok és utána összevarrom. Nem baj. De mekkorák legyenek a téglalapok? Méretvételben sem vagyok túl jó, úgyhogy kb. fél órán át próbáltam magamhoz a lepedő méretű anyagot, hogy mégis mennyi kell belőle egy miniszoknyához, úgy hogy ha leülök, akkor ne szaladjon fel a nyakamig, ráadásul legyen akkora szélessége, hogy ne repedjen szét leüléskor, de azért ne legyen annyira bő, hogy úgy álljon rajtam, mint tehénen a gatya. Gondolom a szűkítésnek valami ilyesmi funkciója van, de azt nem csinálok.:) Szóval miután már hatszor belegabalyodtam az anyagba, rájöttem, hogy egyszerűbb, ha előkapom az egyik szoknyámat, lemérem, hozzáadok még 7 cm-et biztos, ami biztos és kezdődhet a varrás. Így is tettem.
Majd mielőtt nekikezdtem volna a szabásnak, rájöttem, hogy a gumit is meg kellene keresnem, mert csak annyi emlékem van róla, hogy vettem. A télen. Fél órával később is ugyanitt tartottam, csak holt idegen, mert az összes létező helyet kipakoltam, ahova tehettem, de semmi. Viszont találtam közbélést, csipkéket és farkasfogat. Hogy őszinte legyek, nem igazán kárpótoltak. Sőt!
Varrókedvem lelohadt és ki tudja mikor tér vissza...

6 megjegyzés:

Tigrislilijom írta...

Nagy ejnye-bejnye Viki!!!! Vegyél elő valami olcsó anyagot (ne bánd sokáig, ha ki kell dobni) továbbá egy nagy levegőt és uccu neki! Mindannyian így kezdtük :-) Csak ne hagyd abba, mert nehéz lesz 'évek múlva újrakezdeni. A tanulópénzt csak egyszer kell megfizetni :-))) Biciklizni sem felejt el senki (általában). És mi van ha nem sikerül?! Ha nem állsz neki, akkor mondjuk tényleg nem fog sikerülni. Ha elakadsz, akkor meg kapsz segítséget ;-)

Viki írta...

Jaaa, most a gumihiány kedvetlenített el. Illetve az, hogy elszúrtam rá vagy 2 órát és végül nem lett belőle semmi.
Azért köszi a fejmosást!:)

Tigrislilijom írta...

Ha noszogatásra vágyol, mindig kéznél leszek ;-))

Viki írta...

Jó tudni!:)

amilgade írta...

Fel ne add!!!! A noszogatáshoz én is társulok!!!! :D

Babi néni írta...

Egy angol könyvben (és a threadbangeren is) van egy nagyon egyszerű módja a szoknyasablon készítésének (mondjuk korbársonynál nem tudom, hogy működik a csíkok miatt).

Fogsz egy ízlésednek megfelelő napilapot vagy lakossági csomagolópapírt, amit félbehajtasz.

A tetejétől 5 cm-re a félbehajtás szélére merőlegesen ráméred a derékbőséged felét + 2,5 cm, aztán a megfelelő távolságra (a derék és csípőbőség mérésének távolságát) a csípőbőséged felét + 2,5 cm, majd az alján a kívánatos hosszúságot is bejelölöd. Fontos, hogy a felhajtást is hagyd rá az alján. Vagy kiszabáskor is ráhagyhatod, de szerintem egyszerűbb rögtön a szabásmintán hagyni.

Itt a szoknya bőségének felét kell felvenni (vagy csípőbőség + 5cm - ha kb. egyenes szabásút szeretnél), majd az egészet összekötni görbe vonalzóval és a tetejére a derékbőséghez a gumiháznak egy egyenes kis téglalapként csatolni megint 2,5 cm-t (minden inchben volt megadva).

Ha ez nem érthető, feltehetek egy képet magamhoz. :o)

Ha nincs meg a gumi, máskor akkor is varrd meg, mert majd veszel bele gumit és egyszer befejezed. Viszont, ha nem kezded el, akkor semmi se lesz belőle! :o) (Bagoly mondja verébnek...) ;o)

 

Made by Lena