2009. április 18., szombat

Macifarm



Igaz, nem a Macikhoz indultunk, de délben már annyian voltak a Vasúttörténeti parkban, hogy egyrészt parkolóhelyet találni is elég nagy kihívás lett volna, másrészt a kocsiból láttuk, hogy a pénztár előtt akkora tömeg van, hogy minimum fél óra sorbanállás lett volna. Mivel a tömeget családunk egyik tagja sem tolerálja, ezért úgy döntöttünk, hogy irány Veresegyháza és a macik!:)

(közben azon gondolkoztam, hogy miért nem vagyunk olyan tipp-topp család, amelyik reggel kilenckor (max. tízkor) már odaér, ahova tervezte a napi programját...arra jutottam, hogy ez tuti genetikai kérdés, ezért nem érdemes gyötörnöm magam;-))

Szóval nem sokkal később megérkeztünk a medvékhez, ahol tényleg normális volt az egy négyzetméterre jutó emberek száma, így miután letudtunk egy piknik jellegű ebédet, célba vettük a macikat.

Régebben Kristóf nem akarta, hogy megetessük őket mézzel, Dávid pedig még vagy a pocakomban volt vagy még annyira pici, hogy alapvetően mindegy volt neki, hol vagyunk, tehát a medveetetés eddig mindig kimaradt. Most viszont rámozdultak és volt nagy öröm, amikor találtunk egy éhes macit.:)


Hazafelé bementünk Fótra nosztalgiázni kicsit, megnéztük a régi lakásunk ablakait, utána átmentünk Dunakeszire is a kedvenc sütimet áruló cukrászdába.:) Úgyhogy végül klassz kis csavargós nap lett a mai.:)
Már alszanak is a srácok!

6 megjegyzés:

vimizo írta...

Itt jártatok :)
Hamarosan átépítésre kerül a farm, állatkertes jellege lesz, több állattal. Remélem véghez is viszik, bár már a határozat megvan....
Még mi sem etettük meg soha a macikat.

Viki írta...

igen, gondoltam Rátok!:)
Ezek szerint szarvas is már ezért van?

amilgade írta...

Irigykedem. Mi csak az Anna, Peti és Gergőnél olvastunk róla.!

Dr. Zakir Ali Rajnish írta...

Nice Post.
-----------
TASLIIM
Science Bloggers Association

Jutus írta...

Én nem is tudtam hogy ott vannak macik.
Oda is elkell mennünk,pedig nincs is nagyon messze.
Szép kis kirándulás,olyan közel a macikhoz.Húúú! :)

Viki írta...

A nulláson tényleg nincs messze. Szerintem érdemes elmennetek!:)

 

Made by Lena