2009. április 7., kedd

Élményeim


Volt már olyan élményed, hogy a hatemeletes épületben kiszállítanak a liftből a negyediken hetedmagaddal, hogy várjatok, mert annak, aki a negyediken beszáll a másodikra kell mennie és majd visszaküldi a liftet, amelyben egyébként liftkezelő emberke is van?

Durva! Az még durvább, hogy ez egy kórházi liftben történt. És az a legdurvább, hogy a másodikon egy frissen műtött beteg várakozott már egy ideje.

Mi a negyediken vártunk a fülészeten és láttuk, hogy a betegszállító a betegággyal már jó öt perce várt a liftre, mire az kegyeskedett odaérni. Ugyanis a liftkezelő emberke vérmérsékletétől függően minden emeleten megáll felfelé-lefelé egyaránt és az éppen ott levő takarító személyzettel kedélyesen elcseveg. A földszinten pedig csak akkor hajlandó elindítani a liftet, ha az megtelt. A lift befogadó képessége 8-10 fő. Szóval mi már nem liftezünk, mert volt olyan, hogy tíz perc alatt értünk fel.
Na és ezt a liftet használják betegszállításra is, mert amiben az orvosok közlekednek, abba nem fér be az ágy. Abban nincs liftkezelő személyzet sem, viszont kóddal működik és csúnyán rákiabálnak arra, aki véletlenül abba szállna. Nem próbáltam, de szemtanúja voltam egy incidensnek!:)

Szóval a kórházi lifthelyzet katasztrófa!

Ennél csak az volt szebb, hogy a földszinten a recepción, ahova ugye sorszámot kell húzni és ezen már kiakadtam párszor, szóval ennél a recepciónál rámszólt a kiscsaj, hogy ha kettő gyereket hozok vizsgálatra, akkor kettő sorszámot kérjek az autómatától. Tudni kell, hogy hat darab recepciós ablak van. Így miután meggyőződtem arról, hogy komolyan beszél a csaj, felhívtam erre az apróságra a figyelmét, hogy nagy valószínűséggel egymás utáni sorszámokat fogok kapni és ebből következik, hogy egyazon időben kettő ablak előtt lesz jelenésem és ha ezt bármelyik előtt elmulasztom, akkor olyan szintű élményben lenne részem a recepciós hölgyek részéről, amit inkább kihagynék, ha lehet. Erre csak húzta a száját és közölte, hogy akkor is kettő kell. Majd feleslegesen kinyomtatott 8 db címkét Kristóf adataival. Mivel előre szóltam, hogy van ilyenünk, ezért rögtön tépte is szét és dobta a kukába. Amikor megjegyeztem, hogy nem kellene így pazarolni és szegény őserdők, akkor már tényleg nagyon csúnyán nézett! Csak éppen tele van a hócipőm azzal, hogy minden alkalommal eljátszák ezt mindkét gyereknél. Nem vagyok stréberke és biztosan sokat pazarlok én is, de azért próbáljunk már meg kicsit felelősségteljesebben élni. Be kellene vezetni, hogy a saját költségükre nyomtatgassák a matricákat, rögtön figyelnének arra, hogy szükségem van-e rá! Na nem füstölgök tovább!:)

2 megjegyzés:

amilgade írta...

Ha már kórház, akkor minden sz@r! Ez van! Néha azon csodálkozok, hogy még mindig a betegellátás

bruercsi írta...

Brrr!

 

Made by Lena