2008. december 4., csütörtök

Kreténkedés


Az előbb majdnem felrobbantam!
Holnap az oviban Mikulás buli lesz és gondoltam, hogy sütök mézeskalács pogácsát és túróspogit is. Óvónéniknek is beharangoztam, hogy szeretnék hozni, nem probléma-e. Örültek neki.
Be is kevertem késő délután a tésztát, de közben a srácok nyúzták egymást ötpercenként, mert nem aludtak ebéd után semmit és ilyenkor elég nehezen tolerálják a külvilágot. Szóval percenként zavartak is valamivel és elég sűrűn oda is kellett hatnom. Ennek ellenére csak bekevertem a tésztákat (túrósból dupla adag) és betettem a hűtőbe, hogy majd este kisütöm.
Most este, miközben rendezgettem a tepsin a mézes pogikat, elkezdtem gondolkozni, hogy milyen távolságra rakjam őket és akkor ugrott be, hogy elfelejtettem sütőport tenni a tésztájába:( Kisütöttem őket, de lényegesen keményebbre sikerültek. Pedig ez olyan jó recept, hogy mindig tök puha lesz. Szóval elcsesztem és miközben ezen idegeskedtem, beugrott, hogy a túrós pogi tésztájából pedig kihagytam a 4 teáskanál sót!!! Durva! Utólag most belekevergettem, de nem tudom, mennyire oszlik el. Nincs is kedvem elkezdeni kisütni.:(
Tipikus, hogy mikor tudom én is elszúrni a sütiket!

4 megjegyzés:

amilgade írta...

Sajnos ez tényleg tipikus. Nekem is a múlt szombaton vendégek jöttek. A teljesen bevállt, vakon is elkészthető túrós-meggyes sütit készítettem. És...és, sokkal hígabb lett a tésztája, fogalmam sincs miért. Szerencsére nem vette észre senki.
Nyugi, a só el fog oszlani, ha meg egy kicsit kemény a másik, nem baj. Ott vannak a fogacskák! ;-)

Viki írta...

Az a baj, hogy ezt észre lehet venni, hogy kemény. Tök ciki, szegény Kristóf:(
Most mégis elkezdtem megsütni a túrós pogikat, mert ha nem lesz sótlan, akkor csak azt viszek be. A mézes itthonra jó lesz tea mellé, mert ízre legalább rendben van.

amilgade írta...

Nyugi, nem lesz sótlan! És elég lesz csak a túrós! legalább holnap reggelihez lesz mit nasizni! ;-)

Viki írta...

kisült az első adag és guszta:) csak ki tudja mi lesz majd, ha kihűl...

hát az biztos, hogy a reggelin már nem kell gondolkoznom:D legalábbis Dávid biztos ezt tolja majd tejjel:) Kristóf nem olyan édesszájú.

Köszi a bíztatást!:)

 

Made by Lena