2008. december 25., csütörtök

Így jártunk


Éppen szárad a kő a lakásban és beszorultam a dolgozóba a számítógép elé.:)
Hogy miért felmosással töltöm a Karácsony délelőttöt??? Háááát, Dávid tegnap este tízkor úgy döntött, hogy a vacsorára evett húsleves neki mégsem kellene és visszadobott mindent. Ráadául a répa a kedvence a húslevesből, amit mint kiderül nem rág meg rendesen és nagyon bízunk benne, hogy csak azért lett rosszul. Szóval éjjel 11-ig négyszer hányta össze a nappalit, fürdőt (lavórba nem hajlandó, csak úgy, ha magamhoz ölelem, úgyhogy addig biztos, hogy nem kocsmázhat, amíg erről le nem szokik) + négyszer öltöztettem át őt is és magamat is. Szerencsére negyed kettőkor jött ki (reményeim szerint) az utolsó adag. Azóta jól van, teázott, kekszezett és benne maradt.
Persze, már rég anyuéknál kellene lennünk! Tegnap éjszaka óta telefonon dolgozgattuk ki a válságterveket és végül abban maradtunk, ha ma délután kettőig nem lesz rosszul Dávid, akkor átmegyünk. Nem laknak messze szerencsére. Ráadául mindkét gyerek kiakadt azon a verzión, ha csak holnap találkoznánk velük, mert nagyon kíváncsiak arra, hogy anyuéknál milyen ajándékokat kapnak. Dávid is éppen az előbb kiabált ki nekem a gyerekszobából, hogy "Már meggyógyultam! Mikor megyünk?":)
Amúgy nagyon jól sikerült a tegnap délutánunk, kivételesen nem cserélték el a játékokat sem, amiket kaptak.:) Azt hiszem telibe találtam.:) Jaaa, a Thomasos hordozótásak tényleg kb. 2 percig kötötte le Dávid figyelmét, majd miután megállapította, hogy még csak gurulni sem képes ez a doboz, nem fgolalkozott vele.:) Arra azért jó, hogy a rengeteg mozdony már legalább nem bedobálva kallódik egy ládában, hanem viszonylag védettebb helyen vannak.
Nekem is nagyon telibe talált a Télapóm. Kaptam eredeti Tilda anyagokat, Tilda gombokat (szivecskések és rózsásak), Tilda szalagokat! Gyönyörűek!:))) Kordbársony, tulipános Manu Art féle olvasópárnát is. Legalább el tudom lesni a varrási fortélyokat róla.:)) Klassz piros alapon fehér pöttyös bögréket különböző méretben és egy tök jó könyvet, jaaa és természetesen Mozart Kugelt!:))

2 megjegyzés:

amilgade írta...

Boldog Karácsonyt!!!!

Dávid remélem már jobban van!
Úgy látszik valaminek mindig kell történnie!

Viki írta...

Köszi!:)

Igen, szerencsére másnap már jól volt Dávid!

 

Made by Lena