2008. augusztus 26., kedd

Kertem, kertem, csodás kertem


Szegény kertemet megviselte a nyaralásunk, ezért már egyáltalán nem csodás.:( Pedig pont a nyaralás előtt vettem krizantémot is, gyönyörű nagy sárga...volt.
Szóval anyu visszavágott és ugyanolyan gyakorisággal locsolta a növényeimet, mint annó én az övéit. Persze nem direkt csinálta. Csak miután megkértem őket, hogy naponta ugorjanak be hazafelé locsolni, kétszer sikerült a 7 nap alatt. Ami ugye a büdöskéknek, levendulának és a fűnek édeskevés. Így kiszáradt mindenem. Azaz a büdöskéim már magukhoz tértek, de a rózsám teljesen kipusztult. Igaz, arra valószínűleg valami bogár rásegített, mert ki van rágva minden levele. A levenduláim is totál elszáradtak, reménykedem benne, hogy tavasszal azért még lesz belőlük valami. A krizantém sem pompázik annyira, de arról azt olvastam, hogy az eleve ősszel szokott virágozni, ezért gyanús, hogy csak felturbózták a virágosnál és kb. eddig tartotta magát. Bimbók vannak rajta és nincs kiszáradva, de az összes virága rohamosan hervad. Muskátlim sincs a toppon. A legcsúnyább viszont a fű. Hatalmas foltokban kiégett, a gaz persze nem. Októberben újra füvesítünk és az már remélem, hogy jobban sikerül!

2 megjegyzés:

amilgade írta...

:-(
A levendulád talán kihajt tavasszal, a rózsát le kéne permetezned, mert valami tetű megtámadhatta. Nem sárga a levele??? A krizantémmal úgyanigy jártam tavaly. Idén már nem is veszek! :-( Tele nyomják valami nővesztő bigyóval a szerencsétlent, nálunk meg elpusztul.

Viki írta...

A rózsámnak már szinte nincs levele, mert úgy megette valami. Ami látszik belőle, az zöld.
Anyu tavalyelőtt kapott krizantémot és télen kint is hagyta a kertben, nem foglakoztak vele, erre tavaly ősszel gyönyörűen viráhzott nekik. A tavalyid már nincs meg?
Amúgy, már az enyém is szinte teljesen elhervadt ezalatt a pár nap alatt.

 

Made by Lena