2008. augusztus 30., szombat

Kislányka


Szóval mit is jelent az, hogy nem zárkózik el.:)
Már csütörtökön bejött velünk játszani egy kislány, aki picit magasabb is Kristófnál és szerintem 6 éves is lehet már, de egy csoportba járnak. Nagyon kis barátkozós, sokat mosolygott rám is és csendben segített Kristófnak, Dávidnak is játszás közben.
Pénteken pedig, amikor bementünk a oviba, pont jött velünk szembe és teljesen természetes módon megsimogatta Kritsóf fejét.:) Amikor pedig mentem Kristófért, kiderült, hogy sorakozónál ez a kislány állt Kristóf mellé és meg is fogták egymás kezét. Kristóf pedig nem akadt ki azon, hogy meg kell fognia egy másik, idegen gyerek kezét.
Szóval megállapítottam, hogy egy kislány gondjaiba vette a fiamat.:)) Biztos gondolta, hogy "kicsit félénk ugyan ez a kissrác, de jó hapsi, úgyhogy majd megnevelem.:)) Mondjuk örülnék is, ha tényleg foglalkozna vele, mert Kristóf nem kezdeményez semmit, de szívesen veszi, ha valaki elkezd ismerkedni vele.
Hétfőn lesz majd az igazi próba, amikor megjelenik a többi gyerek is és kiderül, hogyan viseli Kristóf, ha 28 gyerek van a csoportban 7-8 helyett és nem foglakozik majd vele annyit az óvó néni, mint ezen a héten. Remélem, hogy nem lesz gond, mert játszani egyedül is nagyon szeret.

2 megjegyzés:

amilgade írta...

Már most becsajozott!!!! ;-) Jó sok dolgod lesz, hogy elhessegesd a csajokat a fiadtól! ;-)

Viki írta...

:)már edzem is magam!

 

Made by Lena