2007. december 12., szerda

Zserbó

Az úgy volt, hogy délután ötkor kitaláltam, hogy sütni kéne valamit. Már régóta kacérkodom a gondolattal, hogy egyszer kipróbálom az élesztőfuttatásos történetet. Ugyanis van egy nagyon tuti karácsonyi sütis könyvem, aminek a felét nemes egyszerűséggel át kell lapoznom, mert már az első mondatnál beleütközöm ebbe az élesztős balhéba. Múltkor viszont itt volt Orsi barátném és hozott egy nagy tepsi isteni finom zserbót, amit aznap délelőtt sütött. Sőt! Délben kezdte el és háromkor már nálunk voltak. Ráadásul elmondása szerint fél óra alatt össze lehet dobni, pedig ő is még kezdő a témában. Az élesztőtől pedig ne féljek, nem nagy ügy.

Tehát ilyen előtörténettel ugrott be a zserbó és neki is láttam. Az élesztős mutatvány tényleg nem volt nagy kunszt, bár nem vagyok benne biztos, hogy azt csináltam, amit kellett. Hatkor már ment is a hűtőbe a tészta állni és fél kilenckor, miután elaludtak a srácok, gondoltam, hogy tanulás előtt gyorsan bedobom a sütőbe. Ja. Gyorsan. Az egy dolog, hogy amikor ott figyel a nyújtódeszkán a 2 mm vastag 1 nm-es tészta, gőzőm sincs, hogy hogyan tegyem át szakadás nélkül a tepsibe, de megoldom, mert nagylány vagyok, VISZONT utána, amit a receptben csak úgy írnak, hogy "rásimítjuk a diós-lekváros-cukros keveréket", azt hogy' lehet kivitelezni a gyakorlatban, arra nem igazán jöttem rá. Simítani bizos, hogy nem lehet, mert ez a ragadós anyag, úgy felkapja a vékony kis tésztámat, mint a szél. Jobb híjján kézzel apró kis gömböket dobáltam a tésztára és úgy nyomkodtam szét. Utána persze még kétszer meg kellett küzdenem a lepedőnyi tészta vs tepsi kérdéssel ill. még egyszer végigpuzzleztam a diós anyagot. Na de végeztem, erre olvasom, hogy egy azaz egy darab tojássárgájával kenjem be az egész tetejét. Hááát jó, aláírom, hogy én nem falusi tojást használok és lehet, hogy az volt a baj, de hogy a felénél már nem volt tojásom, amit kenegethetnék, az tuti. Szóval megint jött a pepecselés. Este tízre végeztem is az egésszel (nettó időm 2 és fél óra eddig), de most még a recept szerint a drága lelkemnek 45 percet pihennie kell és csak utána tehetem a sütőbe. Az pedig csak most jutott eszembe, hogy utána még csokival is kenegethetem...a hátam pedig már most leszakad. Nem tudom, hogy hogy' fog sikerülni, de azt már közben mondtam Ákosnak, hogy jól jegyezzen meg minden egyes falatot, mert én ilyet soha többet!

Egyébként hatkor még gyorsan összedobtam egy adag kakaós muffint, mert az tényleg fél óra.:)

Nincsenek megjegyzések:

 

Made by Lena