2009. február 13., péntek

Inhalálás


Kimarad az életünkből. Legalábbis amíg ilyen pici Dávid. Nem tudom, hgy jól tesszük-e, hogy nem tesszük, mert tényleg sok embertől hallottam, hogy jót tett neki, de legalább ugyanennyi az ellenvélemény is.
Ákos már tegnap délelőtt ellenezte, merthogy azt hallotta a rádióban, hogy a nedves meleg árt és a száraz meleg hasznos. Ráadásul a forró gőztől le is égetheti a nyálkahártyáját, ha túl közel hajol Dávid és ha nagy ellenállás van vagy akár véletlenül is, magunkra önthetjük a forró vizet. Azt javasolta, hogy nézzünk utána a neten. Utánanéztem és találtam 2 nagyon szimpatikus magánrendelőt, ahol részletesen leírták a betegséget és a kezelést. Pl. megtudtam, hogy a felszúrás helyett van egy sokkal humánusabb eljárás is. Ha szerdáig nem lesz eredmény, akkor be is jelentkezünk az egyik helyre.
A lényeg, hogy az inhalálást egyik helyen sem támogatták, azaz az egyik úgy nyilatkozott, hogy van, akinek jó és ezt mindenki maga érzi, de Dáviddal most inkább nem kísérletezgetnék. A másik honlapon száraz meleget javasoltak.
Úgy döntöttünk, hogy az esti inhalálás helyett is infrázunk.
Egyébként jelentem, hogy nekem már frankón elkezdett tisztulni az orrom!:)) Dávidnak még nem annyira...
Ja, és reggelre Kristófnak hőemelkedése lett és fáj a füle...
Lassan betegblogba megyek át.:(

3 megjegyzés:

amilgade írta...

Szegénykék! Állandóan újra fertőzik egymást! Fogalmam nincs mit lehetne ilyen helyzetbe tenni!!!

Tigrislilijom írta...

Drukkolok én is!
Remélem, hamarosan elmúlik ez a nyamvadt vírusos időszak...

Viki írta...

Hát, én is csak a tavaszt várom már!

 

Made by Lena