2008. április 11., péntek

Kertészkedés


Életemben először kapát fogtam a kezembe.:) Ugyanis nekiálltunk végre a füvesítésnek, azaz a gazolásnak első körben. 2 órán át szórakoztunk vele, kb. a harmadánál tartunk, de az előbb rákerestem erre a füvesítéses bulira a neten és kiderült, hogy az ilyen totál gazos területet a legjobb gyomirtózni. Ennek annyira megörültem, hogy holnap veszünk is vegyszert, mert ez az egyenkénti gazhúzgálás nem annyira a mi műfajunk. Nem mondom, hogy nem esett jól és a föld illatát is csípem, de ez a 2 óra bőven elég volt.:)) Plusz az a rengeteg giliszta....az a jó, hogy már sokat fejlődtem ősz óta, mert akkor még totál rosszul lettem tőlük, ma viszont semmi extra. Na jó, azt nem állítom, hogy teljesen önfeledten nyúlkáltam a földben, de nem rohantam el sikoltozva még akkor sem, amikor a gazzal együtt jött egy nagytestű gusztustalan giliszta is.
Azért az ősz a mérvadó giliszta ügyben, mert akkor tettük meg az első kísérletet a füvesítésre, de a kert 66 százalékának gaztalanítása után feladtuk. Ráadásul a 66%-ot is úgy értük el, hogy 3 hét különbséggel, tehát 33-33%, amiből következik, hogy mindig csak a kert harmada volt gazmentes. Hiszen iszonyat gyorsan visszanőnek ezek a gazok (melléknév:)). Ma azt túrtuk fel, amihez eddig még soha nem nyúltunk.
A kezem viszont teljesen elfeketedett. Dörzsöltem vagy tíz percig, de bement a pórusokba, vagy hova. Holnap reggel pedig megyek varrni...természetesen pont a jobb kezem mutatóujjának bal oldala (na ki követte le?:)) a legkritikusabb pont. És hova világít leginkább a varrógép apró, ám ezer wattos izzója? Na hova?

2 megjegyzés:

amilgade írta...

A gyomírtóval vigyázzatok!! Ha esetleg van kulturnövény a kertben, akkor kinyírja az is nemcsak a gazt!!!!!

Viki írta...

Köszi a figyelmeztetést, de a mi kertünkben tényleg csak gaz van sajnos.

 

Made by Lena