2008. április 20., vasárnap

Mosógép


Amúgy ma a reggelem is jól indult. A szokásos reggeli tisztálkodásomat rendszerint azzal zárom, hogy elindítom a mosógépet. Természetesen előtte teletömöm ruhákkal, még félig alfa állapotban. Folyékon mosószert használok, amit egy kis gömbe öntök és így teszem be a dobba a ruhák közé. Ezt csak azért említem meg, mert a későbbiekben fontos tudnivaló lesz. Egyelőre csak ott tartottam, hogy elindítottam a gépet, ami megprögette kétszer a dobot, majd leállt. Semmi vizet nem szívott magába. Végigpróbáltam minden programot, ugyanez a reakció. Ekkor észrevettem, hogy rá van írva, hogy max. 5 kg ruha fér bele. Éreztem, hogy picit megtömtem (de jó lenne legalább egyszer látni a szennyestartó tetejét!), ezért némileg könnyítettem rajta, de így sem volt hajlandó mozogni. Viszont az a 2 forgás az elején arra jó volt, hogy a betett mosószer a ruhák nagy részét összedzsuvázza és kénytelen voltam kézzel kimosni mindent. Viszont abban valamiért biztos voltam, hogy nem motorikus a baj, csak a vizet nem sikerül megszereznie. Na de a centrifugázáshoz nem kell víz. Mivel tele volt mackónadrágokkal és pulcsikkal a fürdőkád, ezért úgy gondoltam, hogy kímélem magam és berámoltam mindent a gépbe. Áááá dehogy, nem lett csurom víz a kő. Rátekertem a centrifugálásra és...semmi. Nem, nem anyáztam.
Még jó, hogy sütött a nap, így a teraszon senkit nem zavart a ruhák alatt keletkezett Kisbalaton.

Nincsenek megjegyzések:

 

Made by Lena