Doki és a kutyák

Úgy látszik ez egy ilyen negatív hét.
Ma mentem Dáviddal egészséges rendelésre, védőnői utasításra, hogy 2 évesen lemérjék, megnézze a doki, ilyenek. Persze, amint meglátta az orvosi rendelőt Dávid, máris mondta, hogy "nem" és elkezdett sírni. Bent már ordított, úgyhogy előre vettek minket, de tiszta ideg volt a doki, közölte, hogy le se vetköztessem, mert úgysem tudja megvizsgálni. Az asszisztense is totál felháborodottan közölte, hogy így hogy mérné már meg a gyereket és vigyem ki. Szóval ennyit a gyerekorvosról, aki profin bánik a gyerekekkel. Kint a védőnőnk próbálta enyhíteni a helyzetet, hogy hozott egy doboznyi játékot, amitől meg is nyugodott Dávid, annyira, hogy utána az volt a baj, hogy elindultunk haza. Na de tök feleslegesen mentünk el!
Öt perccel később pedig kirontott az egyik kertből 2 akkora kutya, mint Kristóf és ugatva felénk rohantak. Persze, megint mindkét srác elkezdtett sírni, amitől a kutyák cseppet sem lettek nyugodtabbak. A kertbe természetesen nem lehetett belátni, mert tömör beton kerítés van, így elkezdtem kiabálni hogy azonnal jöjjenek ki a kutyáikhoz, akik addigra kb. 10 cm-re voltak csak tőlünk. Mivel volt kutyám egy időben, így felismertem, hogy nem éppen játszani szeretnének. Kijön egy öreglány és elkezd Kristóffal kiabálni, hogy hagyja már abba az üvöltést. Na ekkor kezdtem el ordítani én is a nővel, hogy mit képzel, miért hagyná abba a gyerek, amikor 2 akkora állat ugat rá, mint ő. Plusz mi az, hogy csak úgy kiengedi a kutyákat. Közölte, hogy honnan kellett volna látnia, hogy jövünk. (persze közben gyalogoltunk el a házuk előtt és menet köben ordibálva kommunikáltunk). Arra még volt időm, hogy visszakiabáljak, hogy talán nézzen ki a kapun, mielőtt elereszti a kutyáit, amit amúgy sem tehetne meg póráz nélkül.
Annyira köcsög volt, hogy még ő üvölt a gyerekeimmel, ahelyett, hogy elnézést kért volna.
Nem értem, hogy miért csodálkozik a mutterom azon, hogy antiszoc vagyok.