2008. június 2., hétfő

Végre!!!


Sikerült levenni a vért!!!!
Profi volt a laboros nő, normálisak voltak és 3 perc alatt végeztünk. Ugyanis a 3 év alatti gyermekeket (plusz kismamákat, eü-söket és pár esetet) soron kívül behívják! Bár amúgy is 1 ember volt csak előttünk, de mire felértünk a harmadikra a 2 gyerekkel, addigra pont eggyel túl is ment rajtunk a sorszám.:)
Dávid az elején picit sírt, de miközben próbálgatta a nő, hogy melyik kezét szúrja meg, megnyugodott. Mondjuk a nő is nagyon kedves volt hozzá!!! Akkor kezdett el újra sírni, amikor fertőtlenítették a karját, mert már sejtette, hogy most lesz valami. Viszont elsőre eltalálta a vénáját a nő és nem is kapálózott Dádi, nem akarta elrántani a kezét sem. Úgyhogy nagyon büszke vagyok rá!:)
Ja, és a végén még kapott tőlük egy kis vontató autót is. Azaz elé tett a laboros nő egy nagy dobozt, tele apró játékkal és választhatott egyet.:) Rögtön abba is hagyta a sírást! Az ajtóban pedig magától elköszönt!:)
Úgyhogy ég és föld a gyerekkórház és ez az SZTK. A pestlőrinci egyébként! Remélem, sokszor nem lesz rá szükség, hogy menjünk, de jó tudni, hogy lehet normális helyre is menni!
Az eredmény elvileg 2 hét múlva lesz meg, majd a bőrgyógyásznak küldik ki. Így már csak azon izgulok, hogy nehogy elkeveredjen!;-)
A folt egyébként halványodásnak indult! Bár, ha jól tudom a Lyme folt is magától elmúlik, bár azt nem tudom, hogy mennyi idő alatt.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

örülök, hogy sikerült normális helyet találni, és, hogy ilyen kis hős volt Dádi:))))
nagyon drukkolok, hogy ne lyme legyen. egyébként én is úgy tudom, hogy ez magától halványodik, és ha úgy tartja kedve vissza is tér idő elteltével. de változó időben. ezért is hivták egy időben "az orvostudomány bohócának"
én valahogy nagyon úgy érzem, hogy nálatok nem ez lesz. manapság már ezerféle dolog okozhatta a foltot.
sok sok puszi a kis hősünknek:)

Viki írta...

köszi!:) átadom neki a puszikat!:))
Remélem, bejön a megérzésed!

amilgade írta...

Ügyes volt nagyon Dávid!!!!! A mai egészségügyi helyzetben, el sem hiszem hogy vannak még ilyen jó helyek! Még mindig megy a szorítás, hogy nem legyen semmi komoly!

Viki írta...

Köszi!

 

Made by Lena