2008. november 3., hétfő

Postáztam!:)


Reggel postáztam a Stitcher's Angel ajándékomat Ausztráliába! Ez a játék arról szólt, hogy 7 héten át hetente egy tervező felteszi egy általa kreált, varráshoz kapcsolódó kis tárgynak a szabásmintáját és elkészítési menetét. Ezekből minimum hármat el kellett készíteni és elküldeni annak, akinek a nevét és címét e-mailben megkaptam a szervezőtől. Tehát senki sem tudta, hogy kitől kap majd ajándékot. Most már elárulhatom, hogy azért kenődtem el nagyon pár hete ezzel kapcsolatban, mert sikeresen megkaptam az egyik tervezőt! Gondolhatjátok, milyen szinten varr! Úgyhogy nem is azokat a dolgokat készítettem, amiket feltettek, mert szerencsére ki lehetett váltani bármilyen általunk varrt ajándékkal és ő is írta, hogy nem ragaszkodik pont azokhoz a tárgyakhoz.:). Október 31. volt a postázási határidő, de hétközben nem volt időm megvarrni a 4. ajándéknak szánt dolgot. Hétvégére terveztem, akkor viszont a (határidős) nyomás miatt voltam képtelen bármit is varrni.:) Így hát tegnap este, negyedik ajándékként megváltam az edényfogó kesztyűmtől, amit nemrég készítettem. Fájt picit miatta a szivem, de cserébe legalább megszűnt ez a hülye nyomasztó érzés, hogy "mit varrjak egy profinak?";-).
Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt ér oda. Postás szerint 1 hét. Szerintem picit optimista volt a néni.
Majd, ha célba ért, teszek fel a csomagomról képet is.

2 megjegyzés:

amilgade írta...

:-) Biztos tetszeni fog nekik! ;-) Az 1 hét szerintem is túlzás, különösen a mostani postától! :-( Várom majd a képeket!

Viki írta...

csak egy képet csináltam:)hát remélem, hogy nem kukázza ki.

 

Made by Lena