2008. november 22., szombat

Mi lehet ez?


Kristóf feladta a leckét, ugyanis egész este azon gondolkozom, hogy melyik dalt is énekelhetik az oviban torna óra közben.
Kristófnak nem erőssége az éneklés, sem a mondókázás. Gyakorlatilag soha semmit nem mondott vagy énekelt utánam, csak amióta ovis, azóta kezdett el énekelgetni. (kicsit izgultam is, hogy rendben van-e a gyermek, de amikor 3 évesen kb 8 Micimackó könyvet gyakorlatilag szó szerint "elolvasott", akkor megnyugodtam). Ma viszont nagy ünnepélyesen odahajolt hozzám, hogy mond nekem valamit. Majd ezt énekelte a fülembe: "Szőrpöcshörcsög..." és még volt 3 szó, de arra nem emlékszem, mert annyira leragadtam ennél az elsőnél. Visszakérdeztem, hogy jól értem-e és igen. Próbáltam rákérdezni, hogy a gyerekek énekelték-e ezt viccből, de határozottan állítja, hogy az óvónéni. Végül kiegyeztünk abban, hogy biztos "szőrös hörcsög" és most már legalább ezt mondja, de gőzöm sincs, hogy igaziból mi lehet ez.:) Tervezem, hogy hétfőn rákérdezek az oviban, de még erre sem jöttem rá, hogy ezt hogyan is lehet kultúráltan megkérdezni.;-)

6 megjegyzés:

Judit írta...

Hihi, én óvónéni vagyok de én sem ismerem ezt a dalt, biztos valamit félreért:))

Viki írta...

pedig titkon benned bíztam, mert rémlett, hogy óvónéni vagy:DD marad a hétfő...

Névtelen írta...

:))) feltétlen írd meg a megfejtést......nagyon kíváncsi vagyok:)))))))

amilgade írta...

Én egy nyelvtörőt ismerek ami így kezdődik! :-)

Viki írta...

Andorgó:
ha sikerül kinyomoznom, megírom!:)

Amilgade:
:))nyelvtörő??? 18 éven felülieknek szóló?;-)
azért leírhatnád, ha nem hosszú.

Unknown írta...

hát, ez marha jó :D

 

Made by Lena