2008. november 11., kedd

:(

Felnyomták az agyamat! Persze lehet, hogy jogos szerintük, szerintem nem! Csak sajnos nem kenem-vágom annyira az angolt, hogy ezt részletesen kifejtsem nekik is.
Annyi történt, hogy ma kaptam egy udvariasan lebaszós e-mailt a stitcher's angel szervezőjétől, hogy aggódik a partnerem, mert nem kapott még semmit tőlem és nem is hallott rólam semmit és vegyem már fel vele (mármint, akinek küldenem kellett az ajándékot) a kapcsolatot.
A kiakadásom fő oka: október 31. a postázási határidő volt! Rendben, ennek nem tettem eleget, mert november 3-án postáztam, ám a magyar postát figyelembe véve tök mindegy, hogy pénteken délután vagy hétfőn reggel adtam postára, mert pénteken már úgysem történt volna semmi.
Most néztem meg a szervező blogját, hogy ő már november 3-án ott aggódott, hogy mennyien nem kapták még meg a csomagjukat. Könyörgöm! Hogy a p-ba kapták volna meg, amikor nem belföldi feladás volt a legtöbb esetben, ráadásul elseje és másodika hétvége volt!!! Tavaly a tesóm Amerikába küldött egy ajándékot és majdnem 1 hónap alatt ért ki. Onnan ide viszont itt volt bő egy hét alatt. Szóval kedves dolog, hogy aggódik, nehogy ne kapjon valaki valamit, de basszus várja már ki a normális postázási határidőt, mondjuk legalább 2 hetet és utána kezdjen el baszogatni.
Ja, és a blogján 3-án írta, hogy múlt hét péntekig mindenki írjon a partnerének, hogy késésben van és sorry. Mivel nem olvastam a blogját, ezért persze, hogy nem írtam, így ma jött a fejmosás. Ráadásul nem is érzem úgy, hogy késésben lennék, mert 9 napja úton van már hozzá a csomagom. Arról persze egy hang sincs, hogy ha esetleg már postáztam a dolgokat, akkor bocs és tárgytalan.
Óóóó, és a "legkedvesebb" részét el is felejtettem a mailnek, megemlítette a drága szervező, hogy látja, hogy én milyen gyönyörű dolgokat kaptam. Kapja be! (vagy csak a kultúrális különbségekből adódik és ő nem úgy gondolta, de ezzel még extrán felidegesített, mert ennek a mondatnak az volt számomra az üzenete, hogy látod, látod, TE miket kaptál, akkor most már neked is adnod kéne.) Egyébként pedig, ha ez egy titkos ajándékküldés, akkor most minek küldjek a partneremnek (már megtettem egyébként) megnyugtató e-mailt, miért nem elég a szervezőnek (neki is írtam) és ő továbbítaná az aggódóknak, hogy nyugi.
Arról nem is beszélve, hogy már eleve a játék elején arra számítottam, hogy november végén ér ide a csomagom, mert ép ésszel végiggondoltam a postai utat és addig minek parázzak, meg nyilván bízik mindenki a másikban, mert nem hiszem, hogy bárki is a potyaajándék miatt jelentkezne bármilyen ilyen jellegű játékra. Sőt! Így viszont olyan követelőző jellege lett az egésznek. Eddig minden nap nézegettem a partnerem blogját, hogy megkapta-e már az ajándékomat és tök kíváncsi voltam és tényleg örömmel küldtem el neki mindent, de most teljesen elvették a kedvemet.

8 megjegyzés:

Judit írta...

Szia!
Ne csüggedj, még az is lehet, hogy elvész a postán:)))))

(remélem azért már jobb kedved van:)

Viki írta...

:))igen, ez nekem is eszembe jutott, hogy akkor mit fogok kapni, ha elveszik:) mondjuk eltettem az ajánlott feladóvevényt...igaz az ausztráloknak az nem hiszem, hogy sokat mond

Jaaa, és köszi, már jobban vagyok. Mire kiírtam magamból szinte meg is nyugodtam.:)

Névtelen írta...

:))) akkor én már nem is vigasztallak:))))
ugye milyen jó ez a blog írás?:)))

Viki írta...

bizony, felér egy pszichomókussal:DD
ááá, egy kis vigasztalás bármikor jöhet:)

amilgade írta...

Tényleg elég "buzgómócsing" a hölgyike! :-(
A kiírás a legjobb (ha dühös vagy), bár én szimplán "csak" sírok! ;-)

Viki írta...

a sírás sem rossz, bár azt más jellegű problémákra tartogatom:)

Névtelen írta...

ez amúgy tényleg érdekes játék.....véresen komoly....nem is tudtam még napirendre térni e bejegyzésed felett...hogy ajándék, és mégis lecsesznek mert esetleg késik??? milyen játék ez, ahol így elveszik az ember kedvét? hmm hát ez fura.

Viki írta...

és az benne a szép, hogy nem is késik...december 3-án helye lett volna a lecseszésnek azt aláírom. Mindegy. Amúgy visszaírt a partnerem, hogy köszöni a megnyugtató e-mailt, mert hogy soha nem lehet tudni manapság, hogy mikor keveredik el az ajándék. Csak akkor minek neveztek be és találtak ki a kontinensek között egy ilyen játékot??? Mert tényleg simán benne van, hogy a postán eltűnik. Ezzel is számoltam, amikor jelentkeztem, de úgy tűnik, hogy túl sok időm van gondolkodni,ha a többieknek ez nem esett le.;-)
az biztos, hogy több ilyen nemzetközi dologra nem jelentkezem ezek után.

 

Made by Lena