2008. július 21., hétfő

Méhecske


Nagyon úgy néz ki, hogy be kell szereznem némi műanyag zacsit, ha kilépek Dáviddal az utcára, ugyanis soha nem tudhatom, hogy mit kell éppen begyűjtenem további megőrzésre.
Ma ugyanis egy méhecskével került közelebbi ismeretségbe drága kisebbik fiam bal fülcimpája, belülről! Gyerek természetesen nyakig beöltöztetve, mert annyira nem volt jó idő délelőtt, sapka a fején, szóval tényleg alig látszódott belőle valami. De a szél csak nekifújt egy méhecskát, aki persze jól megijedhetett és megszúrta Dávidot. Először nem is akartam elhinni, mert úgy tűnt, hogy csak a közelébe repült, de miután Dávid folyamatosan üvöltött, hogy fáj a füle és a méhecske is látványosan kezdte elhagyni magát, így alaposabban megnéztem Dávid fülét (kisebb közelharc után) és tényleg benne volt a fullánk. Gyorsan kihúztam, majd a vergődő méhecskét eltapostam, viszont a következő pillanatban eszembe jutott, hogy lehet, hogy elhamarkodottan cselekedtem. Persze, nagy hirtelen semmit nem találtam, amibe tehettem volna, így egy niveás törlőkendővel szedtem össze a földről és abban tette meg az utat hazáig. Három perccel a csípés után, már vonalban is volt az egyik barátunk, aki allergiás a méhcsípésre és tőle vártam az okosságot, hogy mire is figyeljek a következő pár percben. Szerencsére semmi allergiás reakció nem jelentkezett, csak a füle lett piros, de estére az is elmúlt.
Amúgy a Lyme kórból múlt héten gyógyult ki, úgyhogy éppen ideje volt valami újabb akciónak...

4 megjegyzés:

amilgade írta...

Szóval zajlik nálatok rendesen! :-( Gondolom mennyire megijedtél!!! Szegény Dávid!! Vonzza azokat a fránya rovarokat, vérszívókat! Nekem Macus járt így tavaly. Tök szűk pulcsiba (nyaka, ujja, alja szűk) belebújt egy darázs. 4 x csípte meg a könyökénél, mire rájöttünk, hogy miért visít a lányom. Nem volt nálam semmi kenőcs, csak kalciumot adtam azonnal neki. Szerencsére nem lett semmi.

Viki írta...

Négyszer??? Óóóó, szegény.:( Nálam kálcium sem volt, de most már veszek. Pezsgőtablettában itattad vele?

amilgade írta...

Igen. Calcium-sandoz vagy mi a neve. Iható, mert a Plusszos pezsgőtablettának valami szörnyű íze van (szerintem).

Viki írta...

Az van itthon, csak nem voltam biztos benne, hogy kisgyereknek is adható-e. Ezek szerint igen.:)

 

Made by Lena