2009. június 1., hétfő

A mai napunk:)


Azért megér a mai nap egy kis képes-szöveges beszámolót!:)
Anyósékhoz mentünk ma ebédre, ami már csak azért is nagy öröm, mert tök jól főznek és jó sokat. Tehát nem csak helyben tömjük magunkat dugig,

hanem még vacsira is hozunk belőle, sőt még holnap sem kell főznöm!;-) Sokezer pluszpont! Ráadásul a gyerekek imádnak náluk lenni. Ugyanis szinte mindent szabad. Pl. a Nagyi konyhájában dorbézolni! Még kötényt is kapott Kristóf, amitől totál elájult, mert állandóan az ovis naposkötényről áradozik itthon is. Múltkor már szemrevételeztem közelebbről is, hogy varrok nekik, de még a megvalósításig nem jutottam el.

Amikor Anyóspajti még egy edényfogó kesztyűt is talált Kristófnak, akkor szabályosan éreztem, hogy 10%-ot zuhant a népszerűségi rátám és Anyós rohamtempóban közelít.:)

De hogy soroljam tovább az előnyöket. A kertben is rengeteget lehet rohangálni

és többek között ott van 2 hatalmas cseresznyefa, amit lehet szüretelni.

Természetesen a kerti mulatság után ismét tolnak egy kis kaját! Majd így felfrissülvén jön a párnacsata Papival majd irány az első kert és sepregetnek picit.:)

Induláskor pedig lelkesen kiabáltak ki a kocsiból Apóséknak, hogy "Ezer puszi!":)

1 megjegyzés:

amilgade írta...

:-) Igazi paradicsom környezet a gyerekeknek! :D Kristóf hatalmasat nőtt!!!

 

Made by Lena