Közlekedés

Pénteken nagyon büszke voltam a fiúkra!!! Ugyanis hármasban megjártuk a fél világot.
Történt ugyanis, hogy csütörtökön délben felhívtam Fóton egy nődokit, akinél SZTK szinten jártam párszor régen, de most magánrendelésre jelentkeztem be hozzá. Rögtön mondta, hogy másnap mehetek is. Ákos viszont nem tudott elszabadulni. Így kigondoltam, hogy hármasban átbumlizunk Fótra a gyerekekkel, ott após vigyáz rájuk (ha ráér) és utána értünk jön kocsival Ákos és hazajövünk.
Elég sok ismeretlen tényező volt ebben az ötletben. Először is apóst kellett meginterjúvolni, hogy Dunakesziről át tud-e ugrani. Szerencsére ő boldogan jött unokázni.:)
Ezek után azon gyötrődtem, hogy Dávidot babakocsiban vigyem-e vagy gyalog jöjjön ő is. Ugyanis a következő távot kellett legyőznünk:

• a házunktól a buszmegállóig 20 perc (mármint, ha Dádi is gyalog jön)
• fél óra buszozás
• a busz szerencsére a metró mellett tesz le, de ott elég komoly lépcső van. Ha babakocsival megyünk, akkor előbb leviszem a babakocsit (közben izgulok, nehogy Kristóf elinduljon egyedül), utána visszarohanhatok Kristófért segíteni neki, közben azon parázom, hogy nehogy Dávidot eltolja valaki
• 45 perc metrózás
• ismét fél óra buszozás
• 15 perc séta a rendelőig

Végül úgy döntöttem, hogy gyalog jön Dávid is, mert a babakocsitól soha senki nem fér el a buszon, plusz Dávid is ki szeretne belőle úgyis szállni és akkor még a kocsira is figyelhetnék. Ja, fél éve nem is ült babakocsiban, így eleve nem is tudom mekkora hajlandósággal csücsült volna bele.
A lényeg, hogy profin viselkedett mindkét hapsikám. Semmi nyüglődés, semmi hiszti. Nem rohangáltak el. Apóssal is simán bírták, pedig egy órát kellett várniuk rám. Szóval lenyűgöztek teljesen.:)