2008. október 10., péntek

A nagy bukás


Már 3 hete be vagyok sózva és folyamatosan terveket szövögetek. Egy kézimunka üzletről!:) Abszolút látom a lelki szemeim előtt, hogy milyet szeretnék, de több sebből is vérzik a dolog, ugyanis:
  • nincs kezdőtőkém, ami elég nagy akadály, de szerencsére vannak bankok
  • viszont tuti, hogy nem lenne életképes a vállalkozás, ezért becsődölne az egész és a bank vinne mindent:(
  • ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom piciben és nyitok egy webshopot, ahol olyan kiegészítőket árulnék, amelyeket amúgy itthon nem nagyon lehet kapni és akkor sincs baj, ha senki nem vesz semmit, mert idővel úgyis elhasználnék mindent:)
  • ennek keretében felhívtam jópár esztergályost, asztalost és árajánlatokat kértem, de többen kapásból elutasítottak, hogy olyan kevesen kézimunkáznak Magyarországon, hogy nem éri meg ilyen dolgokat gyártani. Aki nem hajtott el, az pedig olyan magas árat adott, hogy fel se merüljön bennem a gyártás gondolata. Ja és azt tanácsolta az egyik férfi, hogy Vietnámból próbáljam beszerezni ezeket. Na persze. Egy amerikai céget találtam, amelyik nagyon profi árakat adott meg, csak a szállítási- és minden egyéb költség azt is úgy megdobná, hogy nem éri meg.
Így most picit letörtem, pedig olyan jó volt, hogy körvonalazódott valami olyan lehetőség, ami itthonról végezhető és gyakorlatilag a hobbym része. Ráadásul rengeteg ötletem van, hogy mit és milyen csomagolásban lehetne árulni. Az üzlet dekorálásáról és berendezéséről pedig nem is beszélek, az lett volna a legtutibb része az egésznek!

Azért, ha valaki bukni akar 20 milliót, szóljon!;-)

2 megjegyzés:

amilgade írta...

:-( Az igazság az, hogy én is megfutottam ezeket a köröket, pont ezzel a hobbyval kapcsolatban! ;-) Bár én nem "saját" gyártású dolgokkal foglalkoztam volna, inkább külföldről hoztam volna be. De a vám és egyebek, mint már írtad. Én még nem adtam fel. Most azon gondolkodtam, mi lenne ha csak "szimpla" kézimunkás webshopot nyitnék. Amihez itthonról is be lehetne szerezni az árut. Ez még a fejemben van, és egyenlőre nincs időm nagykereket keresgélni, és árajánlatot kérni. De ami késik nem múlik...vagy igen???!! :D
Ja, majd elfeljetettem, valami környezeti tanulmányt is kellene hozzá készíteni, hogy egyáltalán a mi körzetünkbe van-e rá kereslet!

Viki írta...

Ismét ugyanaz?:)

 

Made by Lena