Reggel úgy tűnt, hogy durva napunk lesz, mert Kristóf fájlalta a hasát, Dávid pedig jó csúnyán, hurutosan köhögött. Ovit lefújtam, erre napközben semmi baja nem volt egyik gyereknek sem.:)) Gyerekorvos persze csak délután rendelt, de mivel egész nap esett az eső, csak telefonon érdeklődtem, hogy sima köhögéssel kibírjuk-e holnapig vagy azért vigyem-e el. Kibírjuk.
Viszont késő délután közölte Kristóf, hogy olyan mintha kúp lenne a fülében.:( A jobb oldaliban. Amelyik hetekig beteg volt. Most némileg ideges vagyok, ugyanis mindig így szokta kifejezni magát, amikor éppen begyullad a füle. Már pont megnyugodtam, erre megint kezdődik. Bár még bízom benne, hogy holnap a fülészeten megnyugtatnak, hogy mégsem.

:( nem hangzik jól..
VálaszTörléssajnálom és jobbulást kívánok!
(meg kövirózsacseppet!!! Maci is kapja.. bár utálja, de azt hiszem, eddig ez mentette meg a fülgyuszitól most)
nálunk a gyógyszertárban nem lehetett kapni és a kórházban levőben sem:(
VálaszTörlésA kövirózscseppeket bioboltokban, gyógynövényboltokban (sárkányfűárusnál) is lehet kapni. És tényleg szokott használni. Próbáljátok meg!
VálaszTörlésJaj, jaj, de nehéz anyának lenni! és fájós fülű kisfiúnak is! :( Jobbulást kívánok nektek!
VálaszTörlésViki, ha nem kapsz bioboltban sem, küldj egy címet és postázok neked egyet..
VálaszTörlésJa amúgy, ha nem fél tőle, talán a fülgyertya is jó lehet.. Bár.. ahhoz még lehet kicsi..
Köszi, Lányok. Nagyon jó érzés, hogy így segítetek!:)
VálaszTörlésHát igen,a fülgyertyát biztos nem hagyná.